Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

GYERMEKRAJZZAL ÉKESÍTETT MOZDONY INDUL ÚTJÁRA

 Több mint 500 gyermek küldött be – ceruzával, festékkel, tollal, filctollal, zsírkrétával készített – vasúttal kapcsolatos élményéről rajzot a MÁV-STARTNAK. A vasúttársaság egy egyedülálló kezdeményezést indított a 8-12 éves fiataloknak, miszerint a MÁV szakembereiből és egy könyvillusztrátorból álló szakmai zsűri által legjobbnak ítélt két munka alkotója a „mozdonymatrica” mellett – iskolai osztályukkal közös – látogatást nyer a Magyar Vasúttörténeti Parkba.

 

A „Ha nagy leszek, vasutas leszek!” című rajzpályázat győztese holtversenyben a 9 éves, budapesti Haidekker Zsófia, illetve a 12 éves, zagyvarékasi Farkas András lett, így az ő rajzaik alapján készült grafikák ékesítik a jármű két oldalát. A gyermekrajzokkal díszített mozdonyt ünnepélyesen felavatták Magyar Vasúttörténeti Parkban, január 18-án. A jármű hamarosan útra kel az országban, az 1-es (Budapest–Hegyeshalom), 8-as (Győr–Sopron), 30-as (Dél-Balaton), 80-as (Budapest–Miskolc), 100-as (Budapest–Szolnok–Záhony) és 120-as (Budapest–Szolnok–Békéscsaba) vasútvonalakon találkozhatnak vele az utasok a következő időszakban. Fotó: mavcsoport.hu 

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 140

Yesterday 973

Week 4507

Month 13493

All 672604

Currently are 83 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions