Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÉLELEM ÉS FEGYVEREK NÉLKÜL

Országszerte tartottak megemlékezéseket a doni áttörés 73. évfordulója alkalmából. A Don-kanyar áldozataira Bekecsen, a Polgármesteri Hivatal előtti II. világháborús hősök emlékműjénél is emlékeztek, január 12-én. A második világháború idején, 1943-ban a szovjet Vörös Hadsereg napok alatt szinte teljesen megsemmisítette a kétszázezres 2. magyar hadsereget. Bodnár László, a település polgármestere felidézte a gyászos eseményeket.

 

A község vezetője szerint fontos legalább egy napot az elesett, példamutató magyar áldozatoknak szentelni, hiszen a harcokban a csapatok emberfeletti hősiességről tettek tanúbizonyságot, lőszer, élelem és fegyver nélkül. A köszöntő beszéd után a helyi általános iskola diákjai mondtak verset. A megemlékezésen Kocsis Sándor, római katolikus plébános, Szabó Roland görög katolikus parókus, valamint Estók István, református lelkipásztor imádkozott és rótta le kegyeletét a második világháborús hősök emléktáblája előtt. Ezt követően a szépkorúak zenés műsort adtak elő, végül elhelyezték a megemlékezés koszorúját.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 172

Yesterday 197

Week 1593

Month 10894

All 698725

Currently are 200 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions