Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ELADOTT BÍRÓI ÍTÉLETEK

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2015. október 15-én megváltoztatta a Debreceni Törvényszék 2014. júniusában hozott elsőfokú ítéletét és Dr. N.B. elsőrendű vádlott börtönbüntetését 12 évre súlyosította és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és véglegesen az egyetemi jogi diplomához kötött foglalkozástól. Egyebekben helybenhagyta a törvényszék ítéletét.

 

 

A Debreceni Törvényszék Dr. N. B.-ot nyolc rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt10 év börtönbüntetésre, 1.500.000 forint pénzbüntetésre és 3.300.000 forint vagyonelkobzásra ítélte, nyolc év időtartamra eltiltotta az egyetemi jogi diplomához kötött foglalkozástól és nyolc évre a közügyek gyakorlásától. A határozat szerint a vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ugyanakkor a bíróság a vádlottat az ellene három rendbeli. közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Dr. K. J. G. másodrendű vádlottat az ellene két rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére a büntetések súlyosítása érdekében fellebbezett. A közbizalom elleni bűncselekmények miatti felmentő rendelkezések ellen mindkét vádlott esetében bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta.

A törvényszék által megállapított tényállás szerint Dr. N.B. a Szegedi Törvényszék bírói tisztségéből 2012. januárjában felfüggesztett tanácselnöke, másodrendű vádlott a Szegedi Járásbíróság elnökhelyettese 2011 szeptembere-októbere között részleges munkavégzésre kirendeléssel elsőrendű vádlott által elnökként vezetett tanács munkáját segítette. Dr. N.B. és Dr. K. Z. ügyvéd a jogi egyetemen évfolyamtársak voltak. Ennek az ismeretségnek köszönhetően kölcsönösen „együttműködtek” abban, hogy Dr. K. Z. bizonyos védencei ügyében kedvezőbb bírósági döntések szülessenek. Ezt az „együttműködést” az elsőrendű vádlott és az ügyvéd több büntetőügyben folytatta, amelyek során Dr.N.B. rendszeres haszonszerzésre törekedett. Az elsőrendű vádlott az eljárás során tett részletes vallomásai szerint mind a nyomozás alatt, mind a törvényszék előtt következetesen tagadta a terhére rótt valamennyi bűncselekmény elkövetését.

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, részletes bizonyítást vett fel, eleget tett indokolási kötelezettségének. Az ítélőtábla indoklása szerint a modern társadalmak alkotmányos alapértéke a független igazságszolgáltatás, amelynek azt kell képviselnie, hogy a csúcsán elhelyezkedő bíró a döntésének meghozatalakor mindenféle külső ráhatástól mentesen jár el. A hivatali vesztegetés körében nincs annál nagyobb bűn, mint amikor egy bíró adja el a döntését. Az ilyen cselekmény képes alapjaiban megrengetni az alkotmányos alapelvekbe, többek között a törvény előtti egyenlőségbe vetett hitet. A bíróság szükségesnek látta a vádlottat véglegesen eltiltani a foglalkozásától is, hiszen ki lenne méltatlanabb erre, mint az a bíró, akit megvesztegettek. Az ítélet jogerős.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 281

    Yesterday 286

    Week 567

    Month 6234

    All 680236

    Currently are 30 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions