Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ORSZÁGOS BAJNOK A SZERENCSI SPORTLÖVŐ

A Magyar Sportlövők Szövetsége ebben az évben Zalaegerszegen rendezte meg az 50 méteres számok Országos Bajnokságát. Szeptember 18. és 20. között a puskásoknál a felnőtt és az ifjúsági versenyzőkre várt megmérettetés, míg a szeptember 25-27-ei hétvégén a juniorok és a nemzeti amatőr versenyszámok sportolói állnak lőállásba. Bukovszky Péterre ezúttal a 3x20 összetett és a 60 fekvő számok vártak, az előbbiben az ifjú sportlövő néhány körrel lemaradt a résztvevőktől, így a negyedik helyen végzett. Vasárnap eljött a fő száma ahol a szerencsi sportoló volt az igazi esélyes, így nem adott esélyt sem a vetélytársainak sem a szélnek, a jelenlévő szakemberek véleménye szerint profi módon végig versenyezve 614,1 köregységgel a mezőnyt messze megelőzve országos bajnok címet szerzett. Ez az eredmény azért is kedves Péternek, mivel ez volt az utolsó rangos hazai megmérettetése, ahol az ifik között indulhatott, ahol kiemelkedően szerepelt. Csapatban sem tétlenkedtek az UTE ifjú sportlövői, Bukovszky Péter és csapattársai mindkét számban ezüstérmesek lettek.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 526

Yesterday 973

Week 4893

Month 13879

All 672990

Currently are 36 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions