Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MÁR NEM KOCKÁZATOS TERMÉK A SZŐLŐ

Az új rendeletben a szőlő már nem minősül kockázatos terméknek, így nem vonatkoznak rá a kockázatos termékek szállítására érvényes szigorítások, szállítása azonban továbbra is EKAER bejelentéssel lehetséges – hangzott el a Nemzeti Adó és Vámhivatal miskolci tanácstermében. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben az élelmiszerekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint egyéb termékekre. A kettőszáz kilogrammot vagy 250 ezer forintot meghaladó élelmiszer-szállítmányokra EKÁER számot kell kérni, függetlenül attól, milyen járművel szállítják. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vállalkozóknak az adóhatóság által működtetett elektronikus rendszeren keresztül be kell jelenteniük például azt, hogy milyen értékű és súlyú terméket, honnan, hová szállítanak. Így nem lesz lehetőségük az áfacsalóknak papíron utaztatni az árukat.

 

           

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 201

Yesterday 548

Week 5116

Month 14102

All 673213

Currently are 81 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions