Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FESTMÉNYEK A MÁDI DŰLŐKRŐL

Megnyitották Forster Jakab „Mád” című kiállítását a Demetervin Art Collection bemutatóján, a pincészet kóstolótermében, szeptember 4-én. Az 5. alkalommal megrendezett Mádi Furmint Ünnep keretén belül Herczeg Flóra népdalénekesnő az Egri Borvidékről hozta el a településre dalait, a festőművész tiszteletére. Ezt követően Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntötte a megjelenteket, majd a magyar szőlő és borkultúra történelméről beszélt kiemelve, hogy mindig is hatalmas figyelmet szenteltek a borra a Tokaj-hegyaljai borvidéken. Említést tett arról is, hogy 1737-ben III. Károly rendelete szabályozta, hogy hogyan készülhet az aszú. Ezután Forster Jakab festő-grafikust mutatta be a kormánymegbízott, aki arról szólt, hogy a művész építész diplomával rendelkezik, és valószínűleg ebből fakadnak az erősségei, mint a jó rajztudás, a térlátás, valamint az épített környezet szeretete. Forster Jakab vándorfestőként járja a magyar városokat, legutóbb Mád községet választotta alkotása helyszínéül, ahol 7 nap alatt 7 festményt készített. Ihletője a mádi dűlők voltak. A kiállítás végén Demeter Ervin reményét fejezte ki abban, hogy a mádi dűlők és a község épületeinek megőrzése érdekében készít még hasonló képeket a művész.

           

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 84

    Yesterday 286

    Week 370

    Month 6037

    All 680039

    Currently are 62 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions