Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

IZGALMAS TANÉV A MEGYASZÓI ISKOLÁBAN

A megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola udvarán szeptember 1-jén diákok, szülők, pedagógusok gyülekeztek a 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségen. A Himnusz elhangzása után Vincze Szabolcs, az intézmény igazgatója lépett a mikrofonhoz, aki beszédében kiemelte, hogy az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen akkor, ha a szülők szeme fénye ül be először az iskolapadba. Az igazgató ehhez hozzátette, hogy a kisdiákok bizonyára tele vannak félelemmel, aggodalommal, azonban a pedagógusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rájuk bízott gyerekek, ügyes, okos és tisztelettudó fiatalokká váljanak. Ezután Molnár Lilla, fuvola játékkal készült diáktársainak, majd Király Lili Anna és Halász Annabella verset szavaltak. Az első sorban a padon helyet foglaló harminchat elsős gyerek emléklapot vett át Vincze Szabolcstól és Kiss Lászlóné, igazgatóhelyettestől. A nyolcadikosok füzetet és ceruzát ajándékoztak a legkisebb tanulóknak. A műsor Lukács Andrea és Tvergyák Balázs szavalatával zárult, majd a tanulók a pedagógusok az osztálytermekbe vonultak, ahol megkezdődött a tanítás.

           

Online televízióadás

online television

Hirdetések

Tanulj tovább Sárospatakon!

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

                 

Hirdetés

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

14:00 Youtube Hiradó

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 177

Yesterday 349

Week 1006

Month 2965

All 520016

Currently are 52 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions