Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NEMZETKÖZI SAKKVERSENY SZERENCSEN

Szerencs Város Sportegyesületének sakkszakosztálya idén huszonötödik alkalommal rendezte meg a Zemplén Kupa Nemzetközi Sakkversenyt. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a Bocskai István Katolikus Gimnázium aulája ad otthont, július 30. és augusztus 2. között. A verseny célja az, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsanak a kevés szabadsággal rendelkező sakkozóknak, ÉLŐ-pontot szerezzenek, valamint, hogy népszerűsítsék a sakkot, mint szellemi sportot. Mindemellett a szervezők fontosnak tartották a játéklehetőséget az utánpótlás korúaknak, továbbá a sakkbaráti kapcsolatok ápolását is. Az eseményt Nyíri Tibor, Szerencs város alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében a 87 éves Bici nénit, a tábla királynőjét emelte ki, aki 2015. június 28-án megdöntötte a Capablanca nem hivatalos világrekordját - 13600 lejátszott szimultán sakkpartival új világrekordot állított be.

 Ezután azt tanácsolta a résztvevőknek, hogy vegyenek példát a magyar nagymesterről, majd azt kívánta, hogy legalább annyi évet éljenek, mint ő, hiszen akinek vannak céljai, azok sokáig élnek. A Zemplén Kupára összesen 131 fő nevezett, többek között Ukrajnából, Romániából, és Szlovákiából is érkeztek versenyzők. A verseny menetét és szabályait Kristóf Péter nemzetközi versenybíró és Balogh Imre országos versenybíró ismertette. A logikai sport kedvelői 3 kategóriában indulhattak, nemzetközi nyílt „A”, FIDE „B” és ifjúsági „C” egyéni sakkversenyben. A gyerekek és felnőttek egyaránt lelkesedéssel és izgalommal kezdték meg a versenyt.

     

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 34

Yesterday 1016

Week 3356

Month 5129

All 692960

Currently are 56 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions