Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÖNKÉNTESEK A REFORMÁTUS TÁBORBAN

Lelki feltöltődéssel, és szabadtéri játékokkal kezdődött az angol nyelvi napközis tábor Arnóton, július 6-án. A Szentírás Szövetség már második alkalommal rendezett tábort a Református Gyülekezeti Házban és annak udvarán a 7 és 13 év közötti gyerekeknek. A tábor célja a pihenésen és szabadidő hasznos eltöltésén kívül az, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek Istenhez, valamint az, hogy közösségben éljék meg a Krisztusi szeretetet. A napközis táborba nem csak a kamaszkor előtt álló fiatalokat várták, hanem önkénteseket is. A nigériai IdowuSurefummi Maria, a Debreceni Egyetem gazdasági menedzsment szakán szerzett diplomát. Szerinte fontos önkénteskedni, hiszen jó segíteni másoknak ellenszolgáltatás, érdek nélkül, új dolgokat tapasztalni és más kultúrát megismerni. A gyerekek az öt napos táborban a kikapcsolódás mellett bibliai tanítást hallgattak angolul, énekeltek, játszottak. 

 

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 62

Yesterday 1348

Week 1820

Month 14385

All 731312

Currently are 56 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions