Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

HÚSZ ÉVES JUBILEUM GOLOPON

 A hagyományoknak megfelelően immár huszadik alkalommal rendeztek falunapot Golopon, június 27-én. Több mint százan jöttek el a különleges eseményre, köztük sokan a szomszédos településekről - Rátkáról, Tállyáról - is érkeztek párok, nagycsaládosok. A rendezvényen Kiss Lajos, Golop polgármestere, valamint Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd mind a ketten kiemelték, hogy minden településnek szüksége van falunapra.

 

Az országgyűlési képviselő szerint fontos, hogy összekovácsolódjanak az itt élő emberek, és hogy a környező településekkel is ápolják a kapcsolatot. Golop község önkormányzata a 20. jubileum alkalmából töltött káposztával és egy pohár borral, illetve üdítővel kínálta a golopi lakosokat. A falunapon persze nem csak enni lehetett, hanem szórakozni is, ugyanis a rendezvényre látogatott a Csiribiri Együttes, akik zenés gyerekműsorral szórakoztatták a fiatalokat.

    

Online televízióadás

online television

Hirdetések

Tanulj tovább Sárospatakon!

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

                 

Hirdetés

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 179

Yesterday 229

Week 760

Month 179

All 576794

Currently are 148 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions