Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NYÍLT NAP A TOKAJ-HEGYALJA EGYETEMEN

Ismét megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Tokaj-Hegyalja Egyetem. A január 21-i nyílt napra ezúttal is sok diák és szülő érkezett, akik első kézből szerettek volna tájékozódni a továbbtanulási lehetőségekről.

A nyílt napot Prof. Dr. Kéri Szabolcs rektor nyitotta meg, aki beszélt többek között az egyetem múltjáról, a képzési kínálatról, valamint a külföldi tanulmányi lehetőségekről. A felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról Dr. Toma Kornélia rektori biztos adott részletes tájékoztatást. Szó esett az induló képzésekről, az ösztöndíj-lehetőségekről, a duális képzésről, valamint az intézmény által biztosított hallgatói támogatásokról és a külföldi tanulmányutakról is. A nyílt napon külön figyelmet kapott a sárospataki hallgatói élet bemutatása is. A Hallgatói Önkormányzat prezentációján keresztül az érdeklődők többet megtudhattak a kollégiumi közösségről, az egyetemi mindennapokról és a szolgáltatásokról. A bemutatkozást követően az érdeklődők négy tematikus állomáson próbálhatták ki az egyetem képzéseihez kapcsolódó tevékenységeket. Hangszeres bemutatók, borászati illatminták, természettudományos kísérletek és egy játékos, kvíz alapú feladat is várta a látogatókat. A standoknál oktatók, intézeti vezetők és hallgatók válaszoltak a kérdésekre, míg a Tanulmányi Központ munkatársai személyre szabott tanácsadással segítették a felvételi előtt álló fiatalokat. A Tokaj-Hegyalja Egyetem nyílt napjának célja, hogy az érdeklődők átfogó képet kapjanak az intézmény képzéseiről, közösségéről és a sárospataki egyetemi életről.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 675

Yesterday 1140

Week 675

Month 1815

All 1137401

Currently are 151 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions