Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NEM TALÁLT ÚJ GAZDÁRA A KALKUTTAI SZENT TERÉZ-VÁNDORDÍJ

Hagyományaikhoz híven, idén hatodik alkalommal tartották meg a Kalkuttai Szent Teréz Hittanversenyt a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában május 31-én. Az Egri Főegyházmegye katolikus általános iskolái számára hirdették meg a versenyt. Az ünnepélyes megnyitó alapgondolata a tanév mottója a „Krisztus a jövőnk!” volt.

A megmérettetésben hat katolikus iskola képviseltette magát a bolyaisok mellett, akik a következő településekről érkeztek: Encsről, Gyöngyösről, Sajóládról, Tiszaújvárosból, illetve a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikumból. A meghívott vendégeket, a versenyző gyerekeket és a kísérőket Szabóné Drozda Orsolya igazgatónő köszöntötte. Ezek után Szarvas Péter plébános atya mondta el személyes, megható élményeit Teréz Anyáról. A következőkben pedig, a bolyais diákok imádságos verssel, Ferenc pápa gondolataival és az aulájukat betöltő zengő énekükkel zárták a nyitó műsort. Mindezt követően elkezdődött a várva várt vetélkedő. A verseny hagyományosan két fordulóból állt. Az első részben a csapatok a Teréz Anya munkásságáról, Krisztus tanításairól szerzett tudásukról adtak számot játékos feladatok megoldásával. A második részben menetlevéllel jártak be külső helyszíneket, ahol kreatívan kellett alkalmazni az elméleti ismereteket. A próbatételek után a zsűri értékelte az előzetesen beadott, a gyerekek által forgatott kisfilmeket is. Az eredményhirdetéskor, a Kalkuttai Szent Teréz-vándordíjat az idén is az encsi Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai vihették haza. A hittanverseny szervezői remélik, hogy jövőre is sikerül megrendezni ezt a nagyon tanulságos és szórakoztató eseményt, illetve, hogy legközelebb is ennyi érdeklő iskola fog benevezni az összecsapásra.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 611

Yesterday 644

Week 1955

Month 10628

All 727555

Currently are 185 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions