Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓ AZ ELMÚLT ÉVEK TÖRTÉNÉSEIRŐL SZERENCSEN

Véget a 2023-as év, amivel lassan egy ciklus végéhez is elérkezik Szerencs. A város polgármestere, Nyiri Tibor beszámolt az elmúlt évek eredményeiről, fejlesztéseiről és tapasztalatairól. A város vezetője úgy gondolja, hogy egy új év kezdete, és egy ciklus vége alkalmas arra, hogy visszatekintsenek az eddigiekre, számot vetni, összegezni, és elkezdeni tervezni a jövőt.

Ebben számítanak a város lakosaira is, amihez létrehozták a Munipolis felületeket, ahol értesülhetnek a fontosabb információkról, és kifejezhetik véleményüket az adott kérdésekben. Jelenleg 25 uniós pályázat aktivizálása, üzembe helyezése és működtetése van folyamatban, ami az elsődleges feladatuk. A város fő embere elmondta, hogy olyan várost szeretnének, ahol a gyerekek jó körülmények között fejlődhetnek. Céljuk, hogy a fiatalok a városban tudják elképzelni a jövőjüket, így őket is igyekeznek ebben támogatni. Kiemelte, hogy sikerült több játszóteret is megújítani, vagy újakat létesíteni. A város főutcáján is újítások sora valósulhatott meg, ahogyan több más útszakaszon is. A továbbiakban kitért a volt cukorgyár területének rehabilitációjára is, aminek során csarnokok épültek meg, és új területeket alakítottak ki vállalkozások számára. Az egészség ügy fejlesztése is fontos a városnak, amiből a közel múltban átadott CT készüléket emelte ki a város vezető. A jövő tervei között említette, hogy szeretnék, ha Szerencs csatlakozna a klímasemlegességhez. Ugyanakkor habár elkezdődött energetikai pályázatok útján az idősek otthonának felújítása, a nappali ellátás biztosítását is szeretnék minél jobb körülmények között biztosítani. Kilátásaik között szerepel az újabb munkahelyek teremtése, vállalkozások telepítése a volt cukorgyár területén létrehozott ipari parkban, valamint a keleti ipari parki területeken is. 3 nagy projekten keresztül megújították a csapadékelvezetést is a közutakon. Továbbá szeretnék a kereskedelmet, a kulturális szolgáltatásokat, és a turizmust fejleszteni.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 229

Yesterday 265

Week 494

Month 2267

All 690098

Currently are 34 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions