Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HOLLAND ÜZLETI FÓRUM A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁNÁL

Szeptember 19-én Holland Üzleti Fórumot tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, amelyen részt vett a Holland Királyság nagykövete is. A Hollnad Üzleti Fórumot a kamara a Holland Királyság Nagykövetségével közösen szervezték, amelyen Bihall Tamás, a kamara elnöke köszöntötte a megjelenteket. Úgy gondolja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, mint az ország legészakkeletibb vármegyéje egy mélyről indult régió, de mindent megtesznek azért, hogy ipari struktúrája egyre szélesedjen és erősödjön.

Ehhez minden olyan nemzetközi kapcsolatra szükség van, amely lehetőséget ad az export, import viszonyok megvalósítására, kereskedelmi partnerségek fejlesztésére és a turisztikai aktivitás erősítésére. Véleménye szerint ez a fórum egy nagyszerű alkalom volt arra, hogy tovább építsék a már meglévő kapcsolatukat. Désirée Bonis Holland nagykövet bemutatta a Holland Királyság Nagykövetségét. Úgy gondolja, hogy Miskolc sikeresen vette a történelem során elé állított akadályokat, sikerült újra élővé tenni a várost. Olyan iparágak települtek itt, mint például az informatika és a turizmus. Véleménye szerint Hollandia gazdasága rendkívül vonzó a kereskedelem, illetve a beruházások szempontjából. Elmondta, hogy a világgazdasági fórum felmérése szerint Hollandia a világon a legversenyképesebb gazdaságai közül az ötödik helyet foglalja el. Országunkban toplistán szerepel Hollandia a külföldi befektetők tekintetében, hiszen több, mint 500 hollandiai cég jelen van Magyarországon, akik közül többen képviseltették is magukat az eseményen. Beszéde végén levetítettek egy kisfilmet Hollandia innovációiról, a smart fejlesztéseikről többek között az egészségügyben, a környezetvédelemben és a divatban. Ezt követően Szabó Éva a Holland Nagykövetség Kereskedelemfejlesztési Vezető Tanácsadója tartott előadást a holland cégekkel való üzletkötésről. Kiemelt szektoraik közé tartozik a fenntartható mobilitás és okos logisztika, a körforgásos gazdaság, élettudományok, illetve egészségtudományok, valamint a mezőgazdaság, azon belül is a biogáz kiemelt téma. A rendezvény további részében Dr. Szécsiné Bányai Ilona a kamara gazdaságfejlesztési és nemzetközi kapcsolatokért felelős szakigazgatója bemutatta tevékenységeiket. Szó volt még a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara munkásságairól, amit Rakos-Szegleti Beáta a Dutcham ügyvezető igazgatója adott elő. A holland cégalapítási és adózási jogszabályokról Keresztúri Zsolt, a DBH Csoport Stratégiai Innovációs Tanácsadója számolt be, majd Jeroen van Drunen ügyvezető bemutatót tartott az Irota EcoLodge-ról. A fórum végén esély volt a felmerült kérdések megbeszélésére. Folyamatosan emelkedik a két ország közötti áruforgalom, amit a szolgáltatások egészítenek ki, és ennek a kapcsolatnak az ápolása elsődleges feladatuk.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 141

Yesterday 231

Week 2818

Month 9136

All 709746

Currently are 36 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions

Inserted where the ad unit is to be displayed: