Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE

Az idei évben lezárult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületeinek energetikai fejlesztése című projekt, amely során hét rendőr-főkapitányság újulhatott meg. A Magyar Állam támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretén belül 2 milliárd forint támogatást kaptak a kijelölt objektumok. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületeinek energetikai fejlesztése című projekt keretén belül felújított épületek még működőképesek voltak, de életkorukat tekintve már elavultak, és már felújításra szorultak.

A projekt zárórendezvényén Nyul Zoltán, magasépítésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy nem az volt a cél, hogy a rendőrség létesítménye megújuljon, hanem hogy az általános munkakörülmények színvonalát a lehető legmagasabbra tudják emelni. Ez a beruházás két nagyon fontos irányt tükröz, amiből az egyik, hogy energetikai szempontból sokkal alacsonyabb üzemeltetési költséget eredményezzen, ami napjainkban kiemelten fontos. Másrészt hogy ahol lehet a fenntarthatóság oldaláról korszerű megoldásokat alkalmazzanak. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki a magyar rendőröknek, akik szolgálatukkal védik az embereket. Külön kiemelte, hogy örül annak a ténynek, miszerint a beruházott összeg több, mint a felét, csaknem 1,3 milliárd forintot a miskolci kirendeltségek felújítására fordítottak. Már időszerűnek és szükségesnek gondolja ezeknek az épületeknek a korszerűsítését, amivel reméli, hogy hozzá tudtak járulni a rendőrség munkájának eredményességéhez.

Czinege László rendőr-dandártábornok képviseletében Dr. Korpásné Dr. Drotál Tünde rendőrezredes tolmácsolta a főkapitányság vezetőségének gondolatait. Elmondta, hogy már 2016-ban megkezdődtek a tervezések, és év végére aláírásra került a támogatási szerződés, ami által akkor csaknem 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. Ezt az összeget utána emelték tekintettel a 2022-ben érzékelhető építőipari áremelkedésekre. A támogatást kizárólag energetikai fejlesztésekre lehetett felhasználni, így elsődlegesen fűtési rendszer korszerűsítésére, mint például kazáncsere, illetve homlokzati szigetelésre, nyílászárók cseréjére és napelemrendszer kiépítésére kerülhetett sor. A hét épület közül három felújítása már 2021-ben befejeződött, amelyek közül az egyik legelső a Miskolci Rendőrkapitányság volt, valamint elkészültek Sátoraljaújhelyen és Edelényben is. 2022-ben a Vármegyei Rendőrkapitányság egyes és kettes objektumai, valamint a Bogácsi Rendőrőrs munkálatai is véget értek. Egyetlen projekt tolódott 2023-ra, ami a Szerencsi Rendőrkapitányság felújítása volt, de június 27-én ez is sikeresen befejeződött. Szerencsére a munkálatok minden intézményben nagyobb probléma nélkül mentek végbe. A munkavégzés ütemezetten haladt, és csak kis mértékben befolyásolta a rendőr-kapitányságokon folyó tevékenységeket. Bíznak benne, hogy a közeljövőben lesz még lehetőség hasonló projektben részt venni.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 293

Yesterday 505

Week 2760

Month 11433

All 728360

Currently are 39 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions