Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

KIHIRDETTE A 200. MŰSORÁT MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ

Május 6-án végre a nagyközönség is megtudhatta, milyen bemutatókkal készül az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház az ünnepi évadban. Szabadtéri rendezvényükön most is rengeteg érdeklődő volt, a színház művészei izgalmas programokkal készültek, Béres Attila igazgató pedig nyílt sajtótájékoztatón jelentette be a 2023-2024-es évad címeit. A miskolci teátrum idén is gondolt ifjú és felnőtt nézőire az évadhirdető rendezvényük alkalmával.

A kisebbek táncolhattak a Miskolci Balett táncművészeivel, rajzzal, verssel köszönthették fel a kétszáz éves színházat, melyért cserébe a színház logójával ellátott lufit kaptak. Az idősebb korosztálynak is változatos programokkal készült a színház: a színművészek mellett a teátrum zenekara és énekkara, valamint a Miskolci Balett is csodálatos produkciókkal készült a közel kétórás rendezvényen, sőt, idén különleges meglepetéssel készültek a színházrajongóknak, ugyanis néhány közönségkedvenc előadás legikonikusabb kellékeit és díszletelemeit testközelből láthatták az érdeklődők. A közönség a Művészeti Tanács jelenlévő tagjaitól is kérdezhetett, akik nyílt sajtótájékoztató keretében jelentették be a bicentenáriumi évad címeit. A rendezvény szervezője és háziasszonya Radnai Erika volt. A Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évadában is nagyszabású produkciókkal készül. A szezont – épp úgy, mint kétszáz éve, augusztus 24-én – A tatárok Magyarországban című előadással indítják, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Nagyszínházban ezen kívül látható lesz még A csárdáskirálynő operett Béres Attila rendezésében, A szálemiek című színmű, melyet Rusznyák Gábor visz színre Artur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján. A kékszakállú herceg vára operát Szabó Máté rendezésében láthatja a közönség, a Kölcsönlakás című komédiát pedig Béres Attila viszi a Nagyszínház színpadára. A Kamaraszínházban Lázár Ervin meséjével készülnek az ifjú színházrajongóknak: Keszég László rendezésében lesz látható a Berzsián és Dideki című mese. Szintén Keszég László rendezésében készül Az üvegcipő című vígjáték. Szabó Máté színpadra viszi az Ivanov című színművet, a Miskolci Balett pedig az Anyeginnel készül Kozma Attila rendezésében. A Játékszínben szintén izgalmas előadásokat mutat be a teátrum. Rusznyák Gábor rendezésében lesz látható a H-edda Gabler, Szőcs Artur a Leonce és Lénát viszi színre, a Miskolci Balett pedig még egy szerelmi történettel készül a tánckedvelő közönségnek: A szerelem hatalma című előadásban Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap tiltott, ám sírig tartó szerelmét jelenítik meg a tánc nyelvén. A bérletek megújítása május 16-31. között lehetséges. A teljeskörű bérletértékesítés június 1-től kezdődik.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 40

Yesterday 550

Week 855

Month 2628

All 690459

Currently are 20 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions