Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

„MINDEN TUDÁS ANNYIT ÉR, AMENNYIT ÁT LEHET BELŐLE ADNI”

Tizenötödik alkalommal szervezték meg az Örök Mozgásban Táncestet Szerencsen, a Kulcsár Anita Sportcsarnokban március 25-án. Az eseményen ismét több száz fiatal mutatta be az elmúlt években megszerzett tánctudását.

A rendezvényen Koncz Zsófia, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, beszédében kiemelte, hogy Cini olyan munkát végez Szerencsen és a környéken, hogy már több ezer gyermeknek adta át a mozgás szeretetét és a sok fiatal egész este készül arra, hogy a szüleink, a hozzátartozóink, a barátoknak bemutassák a koreográfiáikat. Az a magabiztosság, a tánc iránti szeretet, a mozgáskultúra, amit itt eltudnak sajátítani a növendékek az hihetetlen dolog és egy csoda – hangsúlyozta a képviselő. Gondolatai folytatva kiemelte, hogy az itt végzett munkájáért nagyon tiszteli Cinit és minden táncost. Koncz Zsófia átadta Kovács Annamáriának „Cininek” az ajándékát. Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy fantasztikus dolog az, amit az elmúlt tizenöt évben láttunk ettől a stúdiótól. A város vezetője kiemelte, hogy minden tudás annyit ér, amennyit át lehet belőle adni. Cini nagyon sokat átad belőle és ezért valamennyien hálásak érte. Nyiri Tibor ünnepi gondolatai végéhez érve azt kívánta, hogy nagy sokszor legyen még tizenöt év. A polgármester virágcsokorral köszöntötte az oktatót.  Ez az este jó alkalom volt arra, hogy szerencsi, tiszalúci, a mádi és tokaji gyerekek népes közönség előtt bemutassák az elmúlt évben tanult koreográfiákat. Vegyes stílusú táncokkal készültek az eseményre, többek között: hip-hop, latin, pop, vicces produkciókat tekinthettek meg a nézők.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 222

Yesterday 586

Week 2593

Month 8260

All 682262

Currently are 38 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions