Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

„FELELŐSEK VAGYUNK EGYMÁSÉRT”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal életében – a szakmaiságon túl – kiemelt szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás: ezúttal 8000 liter bőr- és felületfertőtlenítőt adományoztak a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének, hogy ő közreműködésükkel eljussanak oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

– A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal nemcsak egy hivatal, sokkal inkább egy közösség. Büszke vagyok kollégáimra, akik nemcsak a mindennapi feladatellátás során tudnak csapatként dolgozni, de igazi közösségként állnak a karitatív tevékenységek élére is. Ebben, immár két éve igazi partnerre találtunk a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetében, akik konstruktívan tudnak minden kezdeményezésünk mellé állni – fogalmaz a fertőtlenítőszerek átadásakor dr. Alakszai Zoltán főispán. – Néhány héttel ezelőtt ugyanilyen körben adtuk át a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének azt a 160 darab nyomtatót, amelyeket – a munkafolyamataink digitalizálásának köszönhetően – felmentettünk a munkavégzés alól, karácsonykor cipősdobozokat gyűjtöttünk rászoruló családoknak, ezúttal pedig a pandémia ideje alatt biztosított, fel nem használt felület- és bőrfertőtlenítőket szeretnénk olyan intézményekhez, szolgáltatókhoz, családokhoz eljuttatni, ahol nagy szükség van rájuk. Ez 3000 flakon, mintegy 8000 liter fertőtlenítőt jelent – emelte ki a főispán. Dr. Alakszai Zoltán kiemelte, fontos a Kormányhivatal számára a társadalmi felelősségvállalás, így a jövőben is azon lesznek, hogy ahol tudnak, és amennyire a lehetőségeik engedik, segítsenek. „Felelősek vagyunk egymásért” – teszi hozzá. – A közvélemény a pandémiához köti a fertőtlenítőszerek használatát, de a vöröskereszt már 25 éve lát el olyan feladatokat, mint például a hajléktalanellátás, magánbölcsődék, különböző üzemek, ahol állandóan szükségünk bőr- és felületfertőtlenítőkre – fogalmaz Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének igazgatója. Hozzáteszi: a kisebb kiszerelések rászoruló családokhoz, a nagyobbak pedig intézményekhez kerülnek majd.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 276

Yesterday 586

Week 2647

Month 8314

All 682316

Currently are 99 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions