Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÍTÉLET A KISFIÚT BÁNTALMAZÓ ÜGYÉBEN

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a barátnője által rábízott egyik gyermeket úgy bántalmazta, hogy a kisfiú eszméletlen, sokkos állapotba került. A megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2021-ben ismerkedett meg egy négy gyermekes anyával, közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki.

Az asszony hétvégente kiskorú gyermekeivel együtt a vádlott sajóbábonyi ingatlanában tartózkodott. 2021 júniusában az anya dohányboltba ment, ezért az ittas állapotban lévő férfira bízta gyermekei felügyeletét, aki ismeretlen okból a hároméves kisfiút először fejen ütötte, majd fülénél fogva megrángatta, és végül nekilökte egy kemény felületnek. Az asszony hazaérkezésekor a sértettet eszméletlenül, sokkos állapotban találta. Miután felelősségre vonta a vádlottat, a férfi – konyhakéssel a kezében – fenyegetőzni kezdett, mire a nő és gyermekei elmenekültek az ingatlanból, majd egy arra járó személytől kértek segítséget. A bántalmazás következtében a gyermek 8 napon belül gyógyuló, bevérzéses és zúzódásos sérüléseket szenvedett. A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette és személy elleni erőszakos büntetendő cselekmény elkövetésével fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a férfi beismerését, míg súlyosító körülmény volt az, hogy korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének próbaidejét követő napon valósította meg a cselekményt védekezésre képtelen kiskorú sérelmére, továbbá mindkét bűncselekmény elszaporodottságát. Az ítélet nem jogerős.

Fotó: TV2

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 473

Yesterday 973

Week 4840

Month 13826

All 672937

Currently are 57 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions