Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NAGYSZÜLEI HÁZÁT GYÚJTOTTA FEL

Az elsőfokon eljáró Kazincbarcikai Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottat a nagyszülei nevelték fel, akik korábban ígéretet tettek neki arra, hogy a perkupai családi ház majd az ő tulajdonába kerül. A férfi életmódja miatt azonban a nagyszülők meggondolták magukat és elhatározták, hogy az ingatlant eladják. Ebbe a vádlott nem tudott belenyugodni, ezért előbb egy üzenetben fenyegette meg nagyapját, majd két héttel később, 2021. október 25-én este az ingatlanba annak ablakát betörve bement és másfél liter benzint locsolt szét, majd azt meggyújtotta.

Mindezt a szomszédban lakó nagyszülők észlelték, ezért a tüzet rövid időn belül sikerült megfékezni. A vádlott másnap felhívta nagyapját és felszólította, hogy az ingatlan eladásától álljanak el, különben a házat újból felgyújtja, illetve két családtagját is „elintézi”. Kis idővel később újra telefonált és közölte, ha ő nem élvezheti a javakat, akkor más sem fogja. A terheltet a járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete és rongálás bűntette miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A fellebbezések folytán eljáró Miskolci Törvényszék az ítéletet megváltoztatta, a szabadságvesztés büntetés tartamát – a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés egyidejű mellőzésével – 2 évre enyhítette, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, ennek tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. A törvényszék határozata meghozatalakor nagyobb nyomatékkal vette figyelembe a sértetti megbocsátást, azt, hogy a terhelt családi körülményei rendeződtek, valamint a férfi büntetlen előéletét.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 228

Yesterday 772

Week 1719

Month 7386

All 681388

Currently are 81 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions