Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

PÉNZSZERZÉS ÉRDEKÉBEN BÁNTALMAZTA A FÉRFIT

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit zsarolás és személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított november 22-én az esti órákban megjelent egy miskolci ingatlannál és az ott tartózkodó sértettet testszerte bántalmazni kezdte, fejen rúgta, több alkalommal fejen ütötte, miközben azt követelte tőle, hogy utaljon át 2000 Eurót bankszámlájára.

A terhelt közölte a férfival, hogy addig nem engedi ki a lakásból, míg követelésének érvényt nem szerez. A fenyegetés és erőszak hatására a sértett pénzt utalt a gyanúsítottnak, aki ezt követően magával vitte a sértett mobiltelefonját, bankkártyáját, valamint 60.000 Ft készpénzét. A cselekmény további, súlyosabb vagyon elleni és más bűncselekmények megállapítására is alkalmas lehet a nyomozás eredményétől függően. A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a bizonyítást meghiúsítaná, megnehezítené. Alappal kell tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tekintettel arra, hogy az eddigi adatok szerint feltehetően bűncselekmények elkövetése útján szerzi a mindennapi megélhetéséhez szükséges anyagi javakat. A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. december 25. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzéssel szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 18

Yesterday 294

Week 1803

Month 7470

All 681472

Currently are 73 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions