Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

EMBERKERESKEDELEMMEL ÉS KÉNYSZERMUNKÁVAL GYANÚSÍTANAK KÉT FÉRFIT

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak prostituáltak Svájcba való utaztatásával és foglalkoztatásával. A rendelkezésre álló adatok szerint a két terhelt és élettársaik 2016. évtől kezdődően elfogásukig Mezőkövesden és környékén mélyszegénységben élő nőket vettek rá arra – alkalmanként férjeik, élettársaik nyomásgyakorlását is felhasználva –, hogy Svájcban, Zürich városában prostitúciós tevékenységet végezzenek. A ki- és hazautazást megszervezték és a munkavégzést felügyelték.

A sértettek előre meghatározott tarifa szerint dolgoztak, naponta egy nő kb. 600-800.000 forintnak megfelelő összeget keresett, így a gyanúsítottak kéthetes „turnusokkal” összefüggésben akár 7-10 millió forintra is szert tehettek. A pénzt minden esetben át kellett adniuk futtatóiknak, amelynek töredékét csupán a hazaérkezésüket követően kapták kézhez. A gyanúsítottak és családjaik a bűncselekményből származó vagyonból luxus körülmények között éltek. A gyanúsítottak fenti cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megállapítására. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható szigorú szankcióra, 5-15 évig terjedő szabadságvesztésre figyelemmel a terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet megalapoz a gyanúsítottak jó anyagi helyzete is, amely lehetőséget teremtene az ország elhagyására. Megalapozottan feltehető a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye azáltal, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a sértetteket, tanúkat jogellenesen befolyásolnák. Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése az adatok szerint több évre visszavezethető, fennáll annak veszélye is, hogy mindezt folytatnák vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. A bíróság mindezeket mérlegelve 2022. december 24. napjáig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés végleges.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 116

Yesterday 294

Week 1901

Month 7568

All 681570

Currently are 90 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions