Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Elfogták a rendőrök a kábítószer kereskedőket

Az Edelényi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 24 éves nővel és 30 éves élettársával szemben. Edelényből a Miklós Gyula utcából március 13-án a reggeli órákban autólopás miatt érkezett bejelentés a rendőrségre, akik a helyszínre érkezve az autót a közelben megtalálták, később kiderült, hogy azt egy ismerősük vitte el. A bejelentőkkel kapcsolatosan felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, akikkel szemben eljárást indítottak. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2021. április 13-át megelőzően Edelényben és a környező településeken kábítószerrel kereskedtek. A rendőrök a házkutatás során többféle kábítószergyanús anyagot, és három tő kendert is lefoglaltak. Az egyenruhások a párt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették őket. Az Edelényi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 581

Yesterday 1016

Week 3903

Month 5676

All 693507

Currently are 196 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions