Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Pályázati forrásokból fejlődik Kiskinizs

A Magyar Falu Programnak köszönhetően több beruházás is megvalósult Kiskinizsen. Ezeknek a projekteknek az ünnepélyes átadására február 16-án került sor a település több helyszínén. A községben élők és a környező településekről is érkeztek vendégek a négyes ünnepre. A jelenlévőket Orosz Miklósné, Kiskinizs polgármestere köszöntötte, majd köszönetet mondott Magyarország kormányának és a térség országgyűlési képviselőjének, Demeter Zoltánnak a beruházások megvalósításáért, hiszen a kis lélekszámú községeknek ez a nagy lehetőségük a megújulásra. Demeter Zoltán szólt arról, hogy ezen a napon egy több mint 60 millió forintos megújulás történt Kiskinizsen. Elhangzott az, hogy ebből az összegből megújult egy 1 kilométeres utca aszfaltrétege és a mellette található járda is, valamint a ravatalozó 5 millió forintból, míg egy 80 férőhelyes urnafalat is kialakított szintén egy 5 millió forintos keretből.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 148

Yesterday 1016

Week 3470

Month 5243

All 693074

Currently are 29 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions