Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Elítélték a szeméremsértőt

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2021. március hó 19-én este autójában ülve, látszólag útbaigazítást kérve, valójában nemi vágyának felkeltése céljából kezdeményezett beszélgetést Bekecs egyik utcáján egy arra futó nővel, miközben meztelen nemi szervén kézzel önkielégítő mozdulatokat végzett. Amikor a sértett az autóhoz közelebb lépve mindezt észlelte, határozottan elküldte a vádlottat, aki szó nélkül elhajtott. Nem sokkal később a férfi Szerencsen további három alkalommal ismételte fenti cselekményét, egy esetben kiskorú lányok előtt. A járásbíróság a vádlottat szeméremsértés vétsége miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette és ennek időtartamára elrendelte pártfogó felügyeletét, továbbá végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A büntetővégzés jogerős.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 167

Yesterday 1016

Week 3489

Month 5262

All 693093

Currently are 48 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions