Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Karácsonyi készülődés Legyesbényén

Adventi ünnepségre várta december 17-én délután Legyesbénye Község Önkormányzata a helyieket a Borház udvarára. Megjelenteket Németh Éva, önkormányzati képviselő köszöntötte Lengyelné Bús Zita, polgármester nevében, aki egészségi állapota miatt nem tudott a karácsonyváró eseményen részt venni. Szépen feldíszített karácsonyfa és egy Legyesbénye felirat tette meghitté az ünnepi készülődést a településen. Az önkormányzati képviselő beszéde után Estók István, református lelkipásztor mondta el adventi gondolatait. A járványhelyzet miatt az óvodások sajnos nem tudtak az idő rövidsége miatt fellépni, azonban Legyesbényei óvoda dolgozói mondtak el egy verset és kedveskedtek a jelenlévőknek egy karácsonyi dallal. Ezután Zalay Andor Általános Iskola diákjai mutatták be az alkalomra készített karácsonyi betlehemes műsorukat. Majd a Legyesbényei Református Ifjúsági Csoport az ünnepkörhöz kapcsolódó dalokat adott elő. Az eseményen részt vett Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője és Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője is.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 214

Yesterday 548

Week 5129

Month 14115

All 673226

Currently are 41 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions