Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A kosárlabdázók bizonyítottak a pályán

Az SZVSE kosárlabda szakosztályának kadett fiú csapata november 18-án hazai pályán a MEAFC B csapatát fogadta. A tavalyról érkezett U14-es gárda egy viszonylag jól összeszokott játékot mutatott és az edzéseken is jól dolgoztak. Endrész Tamás, edző szerint ennek meg is lett az eredménye, hiszen a mérkőzést a szerencsi fiúk 79:38 arányban megnyerték. A tréner elmondta, hogy külön öröm számára, hogy minden játékost pályára tudott küldeni, azokat is, akik az előző meccsen nem, vagy csak keveset játszottak. Volt, aki védekezésben és volt olyan is, aki a támadásban mutatta meg, hogy lehet rá számítani a mérkőzésen is. Endrész Tamás szólt arról, hogy az eredmény láttán sokan azt gondolhatják, hogy ez egy nagyon könnyű meccs volt. Valóban az ellenfél nem a legerősebb játékerőt képviseli most a bajnokságban, azonban ez kiváló alkalom volt arra, hogy mindenki kipróbáljon új dolgokat mérkőzés szituációban is, olyanokat, amit az edzéseken gyakoroltak. A kadett csapat edzője bizakodva néz előre, azt gondolja, hogy jó eredményt érhet el a gárda ebben az évben, ha betegség, vagy sérülés nem hátráltatja a játékosokat, illetve mindenki, ahogy eddig, az edéseken és a mérkőzésen is a megfelelő hozzáállást mutat.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 169

Yesterday 548

Week 5084

Month 14070

All 673181

Currently are 85 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions