Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Elültették az Élet fáját Szerencsen is

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként ültettek fákat szerte a megyében. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben indította el kihívását, amelynek lényege, hogy a koronavírus elleni küzdelemre történő figyelemfelhívás céljából facsemetéket kell elültetni minél több településen. A fa az évek múlásával terebélyesedik, egyre magasabbra nő, így szimbolizálja az életet, annak megújulását és legyőzhetetlenségét. A kezdeményezés célja, hogy figyeljünk egymásra, előzzük meg a vírus terjedését. Ennek jegyében november 5-én a Szerencsi Rendőrkapitányság, a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum, valamint Szerencs Város Önkormányzat képviselői is csatlakoztak ehhez a felhíváshoz és egy juharfát ültettek el a polgármesteri hivatal épülete előtt az Északerdő Zrt. támogatásával. Ugyanakkor a megyében lévő további kilenc rendőrkapitányság is ültetett egy-egy fásszárú növényt a székhelyi településeken – a települések vezetőivel, képviselőivel együtt -, amelyek a széles körű összefogást is jelképezik.
fotó: szerencsihirek.hu

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 6

Yesterday 294

Week 1791

Month 7458

All 681460

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions