Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A felújított legyesbényei általános iskola ünnepélyes átadása

A Magyar Falu Program segítségével újult meg a legyesbényei Zalai Andor Általános Iskola. A felújított épületet ünnepélyes keretek között szeptember 23-án adták át. Az esemény résztvevőit Szepesi Nándor, intézményvezető köszöntötte, aki elmondta azt, hogy az iskola 60 esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Zalai család kertjében. Elhangzott az is, hogy az oktatási intézmény a tudás, az ismeret megszerzését kínálja. Az intézményvezető hozzátette, hogy a mostani felújítás elengedhetetlen volt már és köszönetet mondott érte Koncz Zsófia, országgyűlési képviselőnek és Szabó Árpád, tankerületi igazgatónak. Lengyelné Bús Zita, polgármester ismertette a jelenlévőkkel, hogy a Magyar Falu Programból 15 millió forint értékben megújult a művelődési ház, a polgármesteri hivatal és 15 millió forintból az orvosi rendelő is. Orvosi eszközöket szereztek be, elhagyatott ingatlant bontottak el, a Jókai utat is új aszfaltburkolattal látták el. Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Falu Program egy jó lehetőség az 5000 fő alatti településeknek a megújulásra, fejlődésre. Az ünnepi eseményen a helyi óvodások és az iskolások adtak műsort.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 23

Yesterday 548

Week 4938

Month 13924

All 673035

Currently are 56 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions