Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Letartóztatásban a monoki emberölés gyanúsítottjai

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két fiatalkorúnak a letartóztatását, akiket a 2021. szeptember 14. napján Monok határában elhunyt férfi megölésével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal a Monok melletti horgásztónál alkalmi munkát végzett. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó sértett autóját és azzal egy nádas-füves területen elakadtak. Amikor ezt a sértett észlelte, ingerült lett és közölte a gyanúsítottakkal, hogy feljelentést fog tenni az esetről. Szóváltásuk tettlegességig fajult: a két terhelt puszta kézzel, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelte a sértettet, leginkább annak fejét. A 77 éves sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A fiatalok a holttestet a tó melletti erdős részre húzták, azt faágakkal és levelekkel fedték el. Tettük akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, azonban a további nyomozási cselekmények alapján nem zárható ki súlyosabb minősültség sem.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 559

Yesterday 294

Week 2344

Month 8011

All 682013

Currently are 86 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions