Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

HAMAROSAN ELKÉSZÜL A TARCALI IDŐSEK NAPPALI INTÉZMÉNYE

Tarcal Község Önkormányzata a Terület és Településfejlesztési Programból újítja fel az egykori Termelőszövetkezet épületét. A munkával a kivitelező jól halad a tervek szerint október közepére elkészül az Idősek Nappali Ellátása intézmény. A község polgármestere elmondta azt, hogy céljaik között szerepel az, hogy a megvásárolt területen pályázati forrásból szeretnének felépíteni egy idősek otthonát, hiszen a környező településeken egyre több a szépkorú, így megnövekedett az igény a bentlakásos intézmények létesítésére. Az épület október közepéig elkészül, azonban a szépkorúaknak várniuk kell a kötözéssel addig amíg megtalálja az önkormányzat a forrásokat a bebútorozáshoz. Butta László reméli azt, hogy a szépen felújított intézménybe többen fognak járni mint jelenleg, hiszen a szakemberek legalább nappal oda tudnak figyelni az idősekre, akiknek már nem élnek a településen a rokonaik.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 47

Yesterday 294

Week 1832

Month 7499

All 681501

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions