Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

HÁLAADÓ ISTENTISZTELET A TEMPLOM FELÚJÍTÁSÁÉRT

Hálaadó Istentisztelet keretében emlékeztek meg a hetven esztendővel ezelőtt újjáépített Mezőzombori Református templom felújításáról szeptember 13-án. Az eseményen részt vett Radó Béla, a település polgármestere, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület néhány lelkipásztora is. A híveket Czetőné Hegedűs Aranka, református lelkipásztor köszöntötte, aki tizenöt esztendővel ezelőtt érkezett a községbe, ahol azóta kedves kis közösséget hozott létre. Az Istentiszteletet Mészáros István, esperes celebrálta, aki szentbeszédében kiemelte, hogy örömmel gyűltek össze ezen a napon, hogy hálát adjanak az Úristennek az elvégzett munkáért. Az Istentisztelet után Radó Béla, polgármester szólt az ünneplő gyülekezethez. A polgármester büszke arra, hogy a legkisebb egyházi gyülekezete nagyon összetartó, amely Czetőné Hegedűs Aranka, lelkipásztornak köszönhető. Ezután a jelenlévő lelkipásztorok osztották meg gondoltaikat.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 72

Yesterday 180

Week 936

Month 5548

All 273129

Currently are 29 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions