Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

RENDHAGYÓ ISKOLAKEZDÉS A BOCSKAIBAN

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum tanulói szeptember 1-jén egy rendhagyó tanévnyitó ünnepségen vettek részt. A vírushelyzet miatt öt és fél hónap után a tanulók ezen napon találkozhattak újra egymással. Az előírásokat betartva a diákok az osztálytermekben hallgatták meg Jakab Tamás, igazgató üdvözlő szavait. Az intézmény vezetője felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy sok feladat vár rájuk az elkövetkezendő időszakban, azonban az osztályfőnökök minden felmerülő kérdésben állnak a rendelkezésükre. Elhangzott az is, hogy a fő szabály a kézfertőtlenítés be-és kilépéskor, amiben a kihelyezett piktogramok is útbaigazítást nyújtanak. Jakab Tamás kiemelte azt, hogy a maszk és a kézfertőtlenítő használat, valamint a megfelelő távolság betartása elősegíti azt, hogy minél tovább folytatódhasson az intézményekben a hagyományos oktatás. Ezután bemutatkozott az új káplán, Pintér Bálint, aki a Példabeszédekből mondott a diákoknak egy útravalót az első napra. A nap ezután négy osztályfőnöki órával folytatódott.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 31

Yesterday 212

Week 450

Month 3368

All 277409

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions