Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

SZERETETNAP

Ajándék gyermeknapot szervezett a Szerencs Karitász, a Bolyai János Katolikus Általános Iskola és a Szerencs (Kisboldogasszony) plébánia augusztus 22-én szombaton Szerencsen. A gyermekek különböző játékos és aktivitást igénylő programon vettek részt önkéntesek vezetésével. Reggel közös imádsággal kezdődött a nap, amelyet Pintér Bálint a plébánia új káplánja, lelkipásztora, kisegítő lelkésze tartott. Zenés, játékos, interaktív előadása a szeretetszolgálat lényegére vezette rá a kisebbeket és nagyobbakat a szeretet, a közösség, és a segítségnyújtás fogalmainak megbeszélésével. Arra szeretném őket megtanítani, hogy a szeretet kifejezése ugyanolyan fontos, mint annak átérzése – mondta a lelkipásztor. A foglalkozás után a tanulók a Szerencsi Rendőrkapitányság felszereléseivel ismerkedtek meg a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában, ahol bemutatták a lurkóknak, mit viselnek a járőrök bevetés során. Hatalmas sikere volt a rendőrautónak, amelybe a gyermekek bele is ülhettek, sőt még a szirénát is bekapcsolhatták, felvehették a golyóálló mellényt, kézbe vehették a gumibotot, a pajzsot és csuklóra kattinthatták a bilincset is. Az ebéd utáni kézműves foglalkozáson voltak, akik csodaszép csillámtetkót készítettek maguknak voltak, akik magvakból bibliai és nyári témájú képeket, dekupázs technikával pedig mécsest készítettek. A Várkertben tartott sportfoglalkozás alkalmat teremtett az önfeledt játékra, a labdázásra is. A nap vége meglepetést is tartogatott. Minden gyermek ajándékot kapott. Azt szerettük volna ezzel a csodálatosan szép, együtt eltöltött nappal elérni, hogy a gyermekek megtanuljanak valamit a szeretetről, az összetartozásról a segítségnyújtásról – mondta Iván Erika, a Szerencs Karitász vezetője.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 37

Yesterday 196

Week 652

Month 3570

All 277611

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions