Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

AZ ÁLLAMALAPÍTÁS ÉS SZENT ISTVÁN ÜNNEPE TARCALON

Tarcalon a Hősi Emlékparkban koszorúzással és katonai tiszteletadással kezdődött augusztus 19-én délután nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István napja, augusztus 20. alkalmából megrendezett ünnepség. A koszorúzást követően az ünnepi megemlékezés a református templomban folytatódott. Butta László Tarcal polgármestere ünnepi köszöntőjében Szent István király történelmi jelentőségét kiemelve azt mondta, munkássága, öröksége, tájékozódási pont a világ magyarságának. „Csak követni kell intelmeit, és megmutatja a helyes utat. Hálával tartozunk a sorsnak, hogy ilyen nagyszerű világtörténelmi jelentőségű vezetővel ajándékozta meg népünket. A XXI. századi Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha ragaszkodunk Szent István örökségéhez. Büszkék vagyunk Szent Istvánra és alkotására. Emlékét megőrizzük, míg ember él Tarcalon, és magyar él a Földön” – zárta ünnepi gondolatait Butta László. A polgármester köszöntője után Negnutz Ágoston agrárminiszteri főtanácsadó úgy fogalmazott: „Szent István király bölcsességével, elszántságával, előrelátásával, hazaszeretetével, szívvel és lélekkel rávezette a kereszténység útjára a magyarokat - arra az útra, amelyen azóta is jár nemzetünk. Ma stabil, szuverén, büszke és gazdálkodó ország polgárai vagyunk. Szent István örökségéhez igazodva jogunk van megtartani e hazát kereszténynek és függetlennek.” Negnutz Ágoston ünnepi beszéde után Szűcs Zoltán római katolikus parókus, Kovács Attila református lelkész, Polyák Péter görögkatolikus parókus megszentelte és megáldotta, dr. Koncz Zsófia pedig megszelte az új tarcali kenyeret, amelyet ezután kóstolásra felkínáltak. Az ünnepi műsorban a Tarcali Hagyományőrző Népdalkör és tarcali fiatalok, Pál István vezényletével pedig a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara közreműködött.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 557

Yesterday 294

Week 2342

Month 8009

All 682011

Currently are 86 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions