Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ÚJABB ÖT ÉVES KINEVEZÉS AZ IGAZGATÓ-FŐORVOSNAK

Szerencs város képviselő testülete újabb öt esztendőre nevezte ki a helyi rendelőintézet élére Bobkó Géza, főorvost. A megbízatásról szóló dokumentumot Semmelweis napon vette át az intézmény vezetője a település első emberétől. Bobkó Géza, gyermekorvosként kezdte pályáját Szerencsen harmincnyolc esztendővel ezelőtt 1982-ben. 1990-ben ideiglenesen nevezték ki a szerencsi Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézmény élére, amit azóta is közel harminc esztendeje legjobb szakmai tudása szerint vezet. Az igazgató -főorvos a rendelőintézet megalakulásától a fejlődésén keresztül az egész eddigi történetét végig követte és természetesen alakította. A Kormány tavalyi döntése alapján támogatást nyújtott azoknak a közfinanszírozott egészségügyi intézményeknek, amelyek a volumen korlát keretét meghaladva látták el a hozzájuk tartozó betegeket a 2018. november 1. és 2019. július 31. közötti időszakban. A több mint 85 millió forintos összegből új orvosi műszereket vásároltak a szerencsi intézményben.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 246

Yesterday 548

Week 5161

Month 14147

All 673258

Currently are 44 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions