Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT SZERENCSI FŐUTCÁT

Ünnepélyes keretek között adták át június 26-án délelőtt az elmúlt időszakban felújított szerencsi főutcát. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-tól kezdődően a Komplex Útfelújítási Program keretében országosan több mint 680 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a program keretében, hazai forrásból megújult a 3611-es jelű Köröm-Tiszalúc-Szerencs összekötő út csaknem 2 kilométeres szakasza Szerencs belterületén. A mintegy 245 millió forintból megvalósuló projekt során a szakemberek 4500 tonna aszfalt felhasználásával újították fel a burkolatot, Bekecs és Legyesbénye főutcáján is végeztek kátyúzást és nagyfelületű útjavítást is, amelyért köszönetet mondott Bodnár László, Bekecs polgármestere és Lengyelné Bús Zita, Legyesbénye első embere a Magyar Közút Nonprofit Kft. megyei igazgatójának és Koncz Ferenc, országgyűlési képviselőnek.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 79

Yesterday 322

Week 712

Month 2365

All 246963

Currently are 26 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions