Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A BOKIK TOVÁBBRA IS SEGÍTI A VÁLLALKOZÁSOKAT

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) a koronavírus-járvány alatt is végig fogta a kezét a megye vállalkozásainak. A kamara a naprakész információk összegyűjtésével, közvetítésével, megosztásával, valamint lobbitevékenységgel segítette a vállalkozásokat – hangzott el a BOKIK Elnökségi ülésén május 25-én, Miskolcon. "A BOKIK két pilléren végezte tevékenységét a járvány ideje alatt" – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Bihall Tamás hozzátette: folyamatosan gyűjtöttük, majd pedig megosztottuk az információkat, de lobbitevékenységet is folytattunk a gazdaságvédelmi akciótervekkel kapcsolatban megfogalmazott javaslataink révén. Ennek részeként olyan munkahelyteremtő programot ajánlottunk, amelyet azok a vállalkozások is igénybe tudtak és tudnak venni, amelyek nem feleltek meg a munkahelyvédelmi támogatások követelményeinek – hangsúlyozta az elnök. Bihall Tamás azt is kiemelte, hogy tevékenységük következményeként jelentősen egyszerűsödtek a vállalkozások adminisztrációs terhei is. Bár a járvány a végéhez közeledik, a gazdasági veszélyhelyzet nem múlt el. Rengeteg megoldandó feladatunk van még annak érdekében, hogy a vállalkozások sikeresen átvészeljék az elkövetkezendő nehéz időszakot – fűzte hozzá Bihall Tamás.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 62

Yesterday 548

Week 4977

Month 13963

All 673074

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions