Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

CSÖKKENT A PROJEKTEK SZÁMA

A koronavírus hatásai már érezhetőek az ingatlanpiacon, ezt támasztja alá, hogy Budapesten idén az első negyedévben 27 új projekt indult el, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés közölte az Otthon Centrum március 30-án. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, hogy az új építésű lakások négyzetméterára Budapesten, éves szinten 10,4 százalékkal, átlagosan 1 millió 12 ezer forintra emelkedett. A 23 megyei jogú városban márciusában 8995 új lakás kivitelezése kezdődött el, ami az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal kevesebb. Az épülő lakások számát tekintve Győr (1724) áll a mezőny élén, ezt követi Szeged és Debrecen. A legkevesebb projekt Szekszárdon indult, míg Salgótarján és Dunaújváros projekt nélkül maradt. A megyeszékhelyeken jellemző 580 ezer forintos fajlagos lakásár nagyjából a fővárosi érték fele. A megyei jogú városok közül a legdrágább projekt Debrecenben épül négyzetméterenként 1 millió 255 ezer forintért, a legolcsóbb, négyzetméterenként 217 ezer forintos projektet pedig Miskolcon hirdették meg. (fotó: illusztráció)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 365

Yesterday 294

Week 2150

Month 7817

All 681819

Currently are 40 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions