Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MAGYAR ÁPOLÓKAT ÜNNEPELTEK

A hagyományokhoz híven a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház február 20-án ünnepelte a Magyar Ápolók Napját. Nagy Gábor, orvosigazgató köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében kiemelte, hogy tisztelgünk az ápolók munkája és hivatása előtt. A Magyar Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává február 19-ét, Zsuzsanna-napot, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az ápolók feladata sok áldozatot követelő nemes hivatás, majd hozzátette, hogy hálát érdemelnek fáradhatatlan, önzetlen, együttérző, empatikus, áldozatos és átlag feletti kitartásuk miatt. Nehéz, de varázslatos munka az ápolói, magukra vállalják a betegek testi és lelki szenvedéseit és jelen vannak a születés és a halál pillanatában is. Az ünnepségen a Gasztroenterológiai Rehabilitációs Osztály vezetője, Arnóczkiné File Adrienn és az osztály endoszkópos szakaszisztense, Budai Tibor zenei műsorral és verssel készült az ünnepségre. Vas Mónika ápolási igazgató elmondta, hogy ez a hivatás tudomány és művészet is egyben. Vannak olyan szakembereink, akik nemcsak a kórházon belül tevékenykednek, hanem például mentorálnak vagy konferencián vesznek részt. Kékedi Krisztina, a II. Szülészeti Osztály főnővére Kossuth Zsuzsanna, első magyar katonai kórházakat létesítő és felügyelő női ápolójának életútját mutatta be. Kossuth Lajos testvére felismerte, hogy a sérültek lelkének gondozása legalább annyira fontos, mint a test gyógyítása. A sebesültek úgy emlékeztek vissza rá, hogy anyai gyengédséggel bánt velük. A rendezvényen díjazták a Hand in scan háziverseny győztesét. Az ünnepi megemlékezésen Zsuzsanna nővér fa domborművénél koszorút helyeztek el az Onkosebészeti épületben.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 160

Yesterday 548

Week 5075

Month 14061

All 673172

Currently are 43 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions