Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

RÁKÓCZI HAGYATÉKA A TÖRTÉNELMI VERSENYEN

Közel harminc csapat részvételével rendeztek Nemzetközi Történelmi Versenyt február 19-én a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulájában. Az eseményen a környező települések diákjai mellett a szlovákiai magyar és az ukrajnai magyar testvériskolák diákjai vettek részt. A nagymúltú eseményt Kovács Zoltán, intézményvezető nyitotta meg, akit nagy örömmel töltött el a pedagógusok és a gyerekek töretlen lelkesedése a megmérettetés iránt.

A tanulókat Csejoszkiné Szabó Annamária, a KLIK szakmai igazgatóhelyettese üdvözölte és köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy szabadidejükben készültek a vetélkedőre. Ezután kezdődött meg az izgalmas vetélkedő, ahol a háromfős csapatok közösen oldották meg a feladványokat. A feladatok között szerepelt rejtvény, idézetfelismerés, valamint Rákóczi Ferenc életével és a szabadságharccal kapcsolatos kérdések is.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 480

Yesterday 973

Week 4847

Month 13833

All 672944

Currently are 76 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions