Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

PAJTASZÍNHÁZ A NEMZETIBEN

Kétnapos szemlén a Pajtaszínház Program ötödik évadában született előadásokat mutatják be január25-én és 26-án (szombaton és vasárnap) 19 megye egy-egy amatőr színjátszó csoportjának produkciója látható a Nemzeti Színházban a Gobbi Hilda Színpadon és a Kaszás Attila Teremben.A színház honlapján olvasható program szerint Ságújfalu, Egervár, Pilismarót, Pellérd, Kemence, Kömpöc, Mesztegnyő, Girincs, Keléd, Mány, Gádoros, Méhtelek, Bősárkány, Jánoshida, Ivád, Nyárád, Királyhegyes, Tolnanémedi és Újtikos színjátszói érkeznek a fővárosba. Szombaton bemutatkozik a Vancouveri Magyar Színház is: a társulat Békés Pál A félőlény című színdarabja alapján készült produkcióját adja elő. Az idei szemle programján húsz produkció szerepel. A bemutatott művek között van Illyés Gyula Tűvé-tevők, Schwajda György Himnusz, Niccolo Machiavelli Mandragóra és Dés-Geszti-Békés A dzsungel könyve című darabja is. Emellett népi játék, hagyományőrző darab, mozgásszínház, helytörténeti vígjáték, misztérium játék, mesefeldolgozás, zenés abszurd álnépmese, valamint József Attila Szabad ötletek jegyzékének és korai verseinek felhasználásával készült előadás is megtalálható a programban. A Pajtaszínház Program célja a színjátszás hagyományainak felelevenítése, új lakossági aktivitások kezdeményezése és a kistelepülések közösségfejlesztésének elősegítése. A Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve 2015-ben amatőr színjátszó körök indítását kezdeményezte és szakmailag támogatta olyan településeken, amelyeken a projekt indulásáig nem volt színjátszó kör, azonban a település lakosai részéről szándék mutatkozott létrehozására. Ezek továbbvitele vagy újraélesztése volt a mintaprogramként indított projekt kiemelt célja - az első programot növekvő sikerrel követték a színházi évadokhoz igazodó további Pajtaszínház Programok. A program részeként a települések színjátszó körével együtt dolgozik egy szakmai mentor és egy helyi amatőr művészeti csoportvezető. A bevont települések színjátszó csoportjai a kezdetek óta a magyar kultúra napja előtt tisztelegve január végén a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutatkozhatnak be a program során született előadásaikkal. (Felvételünk a girincsi Pajtaszínház próbáján készült.)

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 403

Yesterday 586

Week 2774

Month 8441

All 682443

Currently are 46 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions