Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

PARTNERSÉGBEN A FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉÉRT

Mezőzomboron tartotta tanácskozását november 8-án az Onga és térsége helyi foglalkoztatási Paktum. A 2017-ben létrehozott szervezet céljaként határozta meg a térségben a népesség megtartását, az életminőség javítását, a munkaképesség fenntartását és segítséget nyújtást a letelepedni vágyóknak. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében közel 505 millió forint támogatással három éven keresztül megvalósuló projekt partnerségi együttműködésben valósul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, a járási hivatalok, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a térség munkaadói között, 21 önkormányzat és 25 település bevonásával. Radó Béla, a rendezvénynek helyszínt biztosító Mezőzombor polgármestere köszöntőjében a lakosság összetételéről szólva ismertette, hogy a település közigazgatási területén 550 főt meghaladó a 60 éven felüliek aránya, a fiatalok pedig a munkalehetőség hiánya miatt elköltöznek a községből.

Az önkormányzat a közfoglalkoztatással segít a hátrányos helyzetű embereken, akik azonban nem tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője is kevés munkalehetőséget említette orvosolandó problémaként, célként jelölte meg a termelőtevékenység bővítését azért, hogy a jelenleg közmunkából élők visszakerülhessenek a munka világába. A politikus szerint ehhez azonban nélkülözhetetlen olyan nagyobb ipari beruházás, amit a Hernádnémeti térségében tervezett – azonban Debrecenben megvalósuló- BMW-gyár biztosított volna. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke előadásában ismertette a foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködés eddig eredményeit. Elhangzott, hogy a munkaerő-piaci programokban 1500 fő vett részt, akik közül 492-en jutottak álláshoz, akik közül hat hónapot követően 320-an dolgoznak. Az elmúlt időszakban a munkadók és álláskeresők körében készített kérdőíves felmérések és szakmai egyeztetéseket követően a foglalkoztatási stratégia idei évi gyorsjelentése szerint a megyében nőtt a gazdasági teljesítmény, folyamatosak a beruházások, azonban az elvándorlás továbbra is jelentős, a munkaerő-hiány minden ágazatban jellemző -kiemelkedően az építőiparban és vendéglátásban -, míg a munkanélküliek aránya csökkent. Mindez azt támasztja alá, hogy érdemben nem történt olyan változás, ami indokolná a célkitűzések megváltoztatását – emelte ki a közgyűlés elnöke. A mezőzombori tanácskozáson elhangzott, hogy az Onga és térsége helyi foglalkoztatási paktum területén időarányosan a programba a vállalt 66 főhöz képest 213 főt vontak be, ami 323 % teljesítésnek felel meg, amely mutatóval a helyi szervezet a paktumok között az első helyen áll.

Online televízióadás


mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Globo Heti Műsorújság

Hirdetés

szerencsejatek logo

Hirdetés

29060805 1952167878158500 7055384780324431793 o

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

globotv tropical 1 2

Hirdetések

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 93

Yesterday 91

Week 93

Month 1859

All 158728

Currently are 37 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions